ADVEX Design Stúdió

Tagok
Etikai Kódex
Vezetőség
Hírek
Nyitólap
FOTO NATURA - TERMÉSZETFOTÓSOK EGYESÜLETE
RÓLUNK

   Egyesületünk, a FOTÓ NATURA Természetfotósok Egyesülete 1992 óta működik önállóan. Az alapító tagok szándéka az volt, hogy a természet védelmét és értékeit a maguk módján és eszközeivel hirdessék, valamint a közös érdeklődésű természetfotósoknak egy olyan megnyilvánulási fórumot hozzanak létre, amely mindenkinek egyforma esélyt biztosít, úgy a saját munkáinak bemutatása terén, mint a képek elkészítésének lehetosége terén. A megalakulás óta eltelt évek is azt igazolják, hogy elképzeléseink sikerrel jártak.

   Egyesületünk természetszerető és óvó, azt művészi szinten megörökítő "művészlelkek" baráti közössége. A "baráti" jelző több dolgot meghatároz már a falakon belül is. Az, hogy klubfoglalkozásainkon vidám, finom élcek és ugratások elhangzanak, nem szorítja háttérbe azt a bevett szokást, hogy mindenki személyesen jó példát igyekszik mutatni a többieknek. Kialakítottuk egyesületünk "etikai kódex"-ét, mely kissé szigorúan hangzó kifejezés, pedig csak életvitelünk írásba foglalása, hogy mely módon próbálunk alkotni a szabad természetben. A természetfotózás etikai normáit messzemenően betartjuk. Taglétszámunk mintegy 40 fő az ország minden részéből.

   Rendszeresen közös fotózási programokat szervezünk, ahol fakultatív alapokon a gyakorlatban is segítünk mindenkit a természetfotózás trükkjeinek elsajátításában. Házi pályázatainkon kiválasztjuk a legsikeresebb képeket, majd ezekkel hazai és nemzetközi pályázatokon is részt veszünk. Tagjaink sikeresen szerepelnek a hazai és nemzetközi természetfotó pályázatokon. Mérce, a minél jobb kép!

   Egyesületünk 1993-ban felvételt nyert a Természetfotósok Nemzetközi Szövetségébe ("IFWP" International Federation of Wildlife Photography), és ezzel az európai természetfotós vérkeringésbe is bekapcsolódtunk.

   Nemzetközi munkálkodásunk közül a 2000-es év IFWP kongresszusának és alkotótáborának szervezése és lebonyolítása a Hortobágyon hozott számunkra elismerést. Büszkén mondhatjuk el, hogy a 2002. évi svédországi IFWP nemzetközi pályázatán hat kategória 1., 2. és 3. helyezéseiből összesen öt díjat hoztunk el, kimagasló teljesítményt nyújtva úgy hazai, mind nemzetközi összehasonlításban. Ezen pályázatok sorában magyar alkotó ez idáig még nem örülhetett ilyen eredménynek. De egyesületünk ezt a sikert azóta megtriplázta, hiszen a 2004. évi norvégiai IFWP nemzetközi pályázatán is hat kategória 1., 2. és 3. helyezéseiből összesen öt díjat hoztunk el, majd a 2005. év franciaországi IFWP nemzetközi pályázatán már hét kategória 1., 2. és 3. helyezéseiből összesen öt díjat hoztunk el, sőt "Az év képe" díjat is. A 2006-os szlovákiai IFWP nemzetközi pályázatán is sikerült két kategóriában 2. helyezést elérnünk.

   Az egyesületi munkánk eredményes éve volt még a 1999-es, amikor három országos pályázaton szereztünk I. díjat. Sikereink között kiemelkedik még a MAFOSZ Szalon, melyen egyesületünk immár kétszer is elnyerte a vándorserleget valamint négyszer az emlékplakettet. A 2002. és 2006. évben pedig a PANNON Diaszalonon egyesületünk elsöprő eredményként nyerte el a "Kollekció I." díjat.

   A 10. évi fennállásunk alkalmából vándorkiállítást hoztunk létre, mely azóta is hazánk különböző városaiban nyújt élményt látogatóinak. Eddigi sikereinken felbuzdulva és a jelentkező igények alapján került kiadásra jubileumi természetfotó albumunk "Az ezerarcú természet" címmel, mely 3 nyelven (magyar, angol és német), 19 természetfotós egyesületi tag, 165 különleges pillanatot megörökítő fotójával jelent meg, hogy az érdeklődők ezen köteten keresztül otthonaikba vigyék a természetet.

   Kialakítottuk egyesületünk internetes portálját is (www.fotonatura.hu), mely esztétikai élményt nyújthat és teljes képet ad rólunk az odalátogatóknak.

   Anyagi eszközeink szerények, általában saját pénzünkből fotózunk, vetítünk vagy kiállítunk. Egyesületi munkánkhoz ez idáig csak néhányszor sikerült támogatást nyerni pályázatokon. Igyekszünk a kiállítási vagy vetítési meghívásoknak eleget tenni, abban a reményben, hogy több támogatást nyer a természet védelme a természetfotózáson keresztül is.

   Feladatunk tehát: úgy elragadni a pillanatokat az élettől, hogy közben ne hagyjuk rajta semmin - és senkin - a kezünk nyomát, valamint maradandó élményt nyújtsunk képeinken keresztül az érdeklődőknek. Amikor ez sikerül, valóban igazi művésznek érezheti magát az ember.

   Ezen gondolatok jegyében ajánljuk a természetet szerető és megbecsülő Tisztelt Látogatónak az általunk nagy gondossággal készített és válogatott természetfotóinkat.

Szalánczy Béla

a FOTO NATURA alapítója és örökös elnöke

VISSZA VISSZA A TETEJÉRE