Glück György
Tagok listája GALÉRIA
FOTO NATURA - TERMÉSZETFOTÓSOK EGYESÜLETE

E-mail:

gluck@chello.hu

1949-ben születtem. Kora gyermekkorom meghatározó élményeit, a természet iránti érdeklődésemet izgalommal teli állatkerti séták, Homoki Nagy István filmjei, Fekete István regényei erősítették bennem. Vonzott a vízpart, (ma is vonz) a csend, a napkelte varázslata, a horgászat.

A technikával való ismerkedésemet egy, a nagyszüleimtől (már rég nem használt) rám hagyott roll filmes KODAK BOX géppel kezdtem. Hogy működését megértsem, szétszereltem az egészet. (A váz ma is megvan.) "Komolyabb működésemet" egy születésnapomra kapott PAJTÁS géppel folytattam. Sorsa emlékezetem homályába vész. Majd tízévesen édesapámtól néha kölcsön kapott FED2-sel próbálkoztam inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nyolcadik osztályos koromban a fekete-fehér laborálással is eljátszogattam, de csak a kezem bőre sínylette meg a vegyszert.

Később szintén egy ajándék, arany színű, zsebbe való PENTI gép következett. A vele készült emlékképeim szintén nem hagytak maradandó nyomot a családi képek között.

És jött a nagy áttörés, az 1970-es évek. A Vadászati Világkiállítás Budapesten. Az ott látott természetfotók (Nimród Fotóklub) teljesen elvarázsoltak. Akkor éreztem először, ez igen, én is ilyen képeket szeretnék készíteni. No, ez még igen sokáig váratott magára.

Egy kedves közeli ismerősömtől, vendégemtől, (mert, hogy közben fodrászmester lett belőlem) aki mellesleg OFOTÉRT boltvezető volt akkoriban, szinte minden eljövetelekor valamilyen fotózással kapcsolatos ajándékot kaptam borravaló helyett, hol ezt, hol azt. Természetesen elsőnek egy nekem akkor csodálatos ZENIT TTL-t vásároltam nála, aztán minden jött magától. Egyszer egy diatár, egyszer egy doboz diakeret, egyszer egy doboz diafilm, stb., stb. Hamarosan vetítőt és vetítővásznat is kellett vennem. Szóval be voltam etetve!

Ha visszanézem az akkori, 70-es években készült képeimet, kiderül számomra, hogy az első, a természet szépségeit megörökítő próbálkozásaim az 1977-ben történt esküvőmet követő nászúton születtek. Virágok, erdőrészlet, kidőlt fák, naplemente, fasorok, ilyesmi. Na nem dicsekszem velük, az biztos.

A kilencvenes évek elejéig nem volt semmi probléma. Rengeteg emlékkép, családi portré és néha-néha egy-egy természetábrázolás is született.

Negyvenes éveimre romlani kezdett a szemem, s így autófókuszos gépre váltottam, egy "komoly" YASHICA-ra. De hamar kiderült, hogy amiről én álmodoztam, azt ezzel a géppel nem lehet megcsinálni, mert a cég nem fejlesztette tovább ezt a típust.

MINOLTA DINAX5 következett, agyon automatizálva. Ahogy kézbevettem, kinyílt, becsukódott, kitolódott, behúzódott, villogott, püttyögött. Nem tudtam megszokni, gyorsan eladtam.

Közben autodidakta módon tanultam, olvastam mindent, ami a témába vág. Beiratkoztam a TIT előadásaira Szimán Oszkár bácsit hallgatni. A kilencvenes évek vége felé kezdtem kiokosodni. Vettem egy CANON EOS5-t, beíratkoztam a NIMRÓD Fotóklubba és 1997-től rendszeresen odajártam hallgatni, nézni, tanulni. Majd két év szünet következett és csak vettem és fogyasztottam a FUJI VELVIA és PROVIA filmeket. Az eredményüket jól elástam a fiók mélyére.

Hát Isten malmai lassan őrölnek! Közben sok segítséget kaptam kedves szomszédomtól, Csák Miklós fotóművész barátomtól is. Így telt az idő és csak ragadt rám valami ebből a művészetből.

2002 őszén megismerkedhettem a FOTO NATURA Természetfotó Egyesület alapítójával, elnökével, Szalánczy Bélával. Azóta úgy érzem, jó helyen vagyok.

Jelenleg a CANON-t nyüstölöm. Objektívjeim (5 db) 18 mm-től 600 mm-ig és a pénztárcám határáig engednek működni.

Mi a kedvenc témám? Még nem szakosodtam, még nem döntöttem. Igazán minden érdekel. Vízparti táj, emlős, madár, makró, virág, fák, stb.

Itt a klubban sokat tanulok új barátaimtól. Azt is látom, érzem, hogy többet kellene fényképezni, de hát a dolgozó embernek a hobbijára jut a legkevesebb ideje. A varázslat még tart, sőt egyre erősebb! Igyekszem!


VISSZA VISSZA A TETEJÉRE